Mára elcsépeltté vált az a megállapítás, hogy a különféle pszichés és mentális problémák, mint például a szorongás vagy a rossz stressztűrő képesség, óriási károkat okozhatnak a lelkünkben és így közérzetünkben is. Egy felmérés szerint az amerikaiak egyötöde küzd különféle mentális problémákkal, amelyek ráadásul költségszinten is érzékeltetik hatásukat. A felnőttek ilyesfajta gondjai éves szinten 193,2 milliárd dollár kiesést okoznak, például azzal, hogy az emberek nem tudnak munkahelyükön vagy vállalkozásukban olyan hatékonyan és összeszedetten dolgozni, mint egészségesen.

A The Icarus Project az ilyesfajta mentálhigiénés, illetve érzelmi problémák kezelésének fontosságára kívánja felhívni a figyelmet, valamint megoldást kínálni az emberek számára. A kezdeményezés valójában olyan támogatócsoportok létrehozását jelenti, amelyek tagjai egymást segítik gondjaik megértésében és leküzdésében. Online és offline – például saját honlapján és közösségi média felületeken is elérhető – csoportjaival az Icarus megteremti a közös platformot a résztvevők számára, így a gyógyítás az „emberek által az embereknek” elv alapján valósul meg. A különféle csatornák lehetővé teszik, hogy a résztvevők, ha kívánják, névtelenül élhessenek a csoport adta lehetőségekkel.

A szisztéma legnagyobb előnyét a program vezetője, Agusta Vidal fogalmazta meg remekül, amikor azt nyilatkozta: „az oda-vissza kapcsolatok lehetővé teszik az emberek számára, hogy közvetlenül léphessenek egymással kapcsolatba, és megoszthassák egymással gondolataikat, „bölcsességeiket”. Persze a rendszer nem tökéletes, hiszen ezeken a fórumokon is rendre találkozni türelmetlen, akár bántó személyekkel is. A kezdeményezés honlapján a Mad Maps fül alatt mindenki megoszthatja visszajelzéseit, így a közösség folyamatosa edukálja önmagát, hogy hogyan, miben kell fejlődnie a résztvevőknek a hatékonyabb segítségnyújtás érdekében.

Számos hasonló szolgáltatás működik már egyébként Amerikában. Ilyen a Sage Community Health Collective, a Chicago Healing Justice Network,  Generative Somatics és a Generation Five. Előbbi már-már egy klinikára hasonlít, ahol a „betegek” az akupunktúrától a pszichológiáig a legkülönfélébb területek szakértőitől kapnak diagnózist, kezelést és utókezelést is. Ugyanakkor egy hálózatént is működik a Sage, hiszen a betegek és a szakértők folyamatos kapcsolatban állnak a különféle platformoknak köszönhetően, így a tudás- és tapasztalatcsere állandó mozgásban tartja a rendszert, közösséggé formálja a szereplőket.

Az Icarus és a hozzá hasonló kezdeményezések tehát gyakorlatilag ingyen, közvetlen és megértő környezetben biztosítanak lehetőséget a különféle pszichés és mentális betegségekben szenvedőknek, hogy tanácsot kérhessenek, és egyáltalán őszintén feltárhassák problémáikat. Ez a közösség igazi ereje.

Érdekes „emberkísérlet” kezdődött el a napokban Budapesten, amely arra keresi a választ, hogy vajon hazánkban is tud-e működni a másutt egyre elterjedtebbé váló, bizalomra, becsületességre és jóhiszeműségre épülő közösségi adományozási modell. Ahhoz hasonló, mint az amerikai Little Free Library, amelyről egy korábbi bejegyzésünkben számoltunk be.

A hazai kezdeményezés a Közösségi Adományozó Pont névre hallgat, és a lényege, hogy a főváros I. kerületében lévő Mészáros utca 56. szám alatt található gyűjtőhelyre, „Ajándékdobozba” bárki elhozhatja megunt, de mások számára még használható holmijait – ruhákat, cipőket, játékokat, könyveket, vagy más használati tárgyakat. Az itt összegyűlt “ajándékok” közül aztán bárki bármit elvihet, amire szüksége van. És itt a hangsúly a „bárkin” és a „bármin” van, hiszen zárak, biztonsági őrök és térfigyelő kamerák nélkül férhető hozzá minden adomány, azaz senki nem ellenőrzi, hogy ki mit hoz, illetve ki mit vesz el a dobozból.

És itt a nagy kérdés, hogy ez mennyire lehet működőképes Magyarországon? Egyrészt, hogy mennyire bíznak az adományozók abban, hogy valóban a rászorultakhoz jutnak el az adományaik, másrészt az, hogy tényleg csak az igazán rászorultak vesznek-e el az itt összegyűjtött holmikból, és senki nem él-e vissza az ingyen kínált termékekkel, ruhákkal, játékokkal. Mindenesetre az első tapasztalatok pozitívak, legalábbis az adományozói oldalról, hiszen a június 7-i megnyitóra tele lett adományokkal az Ajándékdoboz.

A Közösségi Adományozó Pont létrehozói bíznak természetesen bíznak a sikerben, és abban, hogy kellemes, átélhető, személyes és emberi körülményeket biztosítanak a kezdeményezéssel az adományozáshoz, mind az adakozók, mind a rászorulók számára. Hiszen a közvetítő intézmények kiiktatásával eltűnik a távolság "adományozó" és "kedvezményezett" között. Közösségi és megosztásra épülő szolgáltatásokkal és megoldásokkal foglalkozó blogként igazán szurkolunk nekik, és biztosan ellátogatunk majd a Mészáros utca 56.-hoz, hogy adományunkkal is hozzájáruljunk ehhez.

Sorra halljuk azokat a statisztikákat, amelyek a taxis vállalkozói engedélyek és a fuvarszervezők forgalmának csökkenéséről szólnak, ami egyesek szerint alátámasztja, hogy az Uber és társai tönkreteszik a taxi piacot. Mivel azonban az Uber nagyjából egy időben jelent meg Budapesten a taxizást szigorító 2013-as jogszabállyal, nem egyértelmű, hogy mi is okozta valójában a visszaesést. Sőt, valószínűleg a taxispiacot megtisztítani hivatott nagy szigor is szerepet játszott abban, hogy az Uber mára a legnagyobb budapesti taxi cégek egyenrangú versenytársává vált.

Zuhanó taxis fuvarszámok, egyre kevesebb sofőr, megszűnő fuvarszervező cégek: az Uber magyarországi taxipiacra kifejtett hatásait taglaló cikkekben ezek a leggyakrabban előforduló adatok, amelyek az Uber hatalomátvételét hivatottak alátámasztani. Ha azonban két tényezőt figyelembe veszünk, akkor más szemszögből láthatjuk a felvázolt képet.

A budapesti taxispiac zsugorodása számokban:

- 21-ről 11-re csökkent az aktív fuvarszervező cégek száma 2013 szeptembere és 2014 eleje között

- 14,2 százalékkal csökkent a kiadott taxiállomás-használati engedélyek száma 2012 óta

- 13 százalékkal csökkent a kiadott taxis vállalkozói engedélyek száma,

- 20 százalékkal csökkent a budapesti taxi cégek fuvarszáma

Egyfelől ne felejtkezzünk meg arról, hogy az Uber 2014 novemberében kezdte meg működését Budapesten, ami alapján úgy tűnik, az első két trendért nem lehet a közösségi szolgáltatást okolni. Másrészről pedig látni kell, hogy nem sokkal az Uber itthoni megjelenése előtt, 2013 szeptemberében lépett hatályba a taxizást nagyban szigorító törvény, amely az árazást, a kocsik maximális életkorát és számos egyéb tényezőt szabályoz.

Eszerint a sofőrök és cégek 15 évesnél nem idősebb, sárgaszínű, bankkártyás fizetésre alkalmas, légkondicionált autókkal űzhetik csak mesterségüket. Mindez több mint 600 ezer forintos költséget jelent járművenként, nem beszélve a 110 ezer forintos taxisvizsgáról és a 100-200 ezer forintos taximéter beszerzéséről. Emellé jön továbbá a drosztengedély, a biztosítás és számos további költségtényező. Mindezek finanszírozása szempontjából kulcsfontosságú, hogy a kormányzat a fenti szabályozással a menetdíjakat is befagyasztotta, tehát központilag meghatározott árakon történik a személyszállítás.

Ha mindezt figyelembe vesszük, nem csodálhatjuk, hogy sokan inkább nem váltják ki az első két pontban említett engedélyeket, mert már nem éri meg számukra. Az Uber, a BlaBlaCar, az Oszkár és az egyéb megoldások azonban ezzel szemben hazai szabályozás hiányában teljes szabadságot és jobb bevételi lehetőséget biztosítanak a résztvevőknek, még az alacsonyabb árak mentén is. Míg ugyanis a taxiknál a 450 Ft-os alapdíjból, 280 Ft-os kilométer díjból és 70 Ft percdíjból áll össze az irányár, addig ez az UberX-nél – amely az Uber fix tarifás fajtája – 300 Ft, 130 Ft és 25 Ft az ártényezők mértéke.

Ennek a mindkét oldalon jelentkező árkedvezménynek, valamint a telefonos applikáció jelentette kényelemnek köszönhetően Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnökének becslése szerint az Uber havi 100 ezer fuvart bonyolít le Budapesten. Ez a szám alig marad el a legnagyobb hazai taxi társaságok (City Taxi, 6x6, Taxi4, Taxi 2000, Tele5 stb.) forgalmától, amelyek 100-150 ezer utat tesznek meg egy hónap alatt átlagosan 3-500-as flottájukkal. Az Uber népszerűségét jelzi, hogy az app többszázezres letöltésszáma mellett Facebookon már 1,8 millióan like-olták az oldalt.

Úgy fest tehát, hogy az utazók számára áremelést, a sofőrök számára jelentős pluszköltségeket hozó szigorú taxis rendelet volt az, amely megágyazott az Uber budapesti térnyerésének. És ezzel nem pontosan az eredeti célját érte el, amely a budapesti taxispiac megtisztítása volt.

Számtalan dologra igaz, hogy bár csinálják páran, és mindenki elismeri, hogy ez jó és hasznos dolog, mégsem lesz belőle átfogó és tartós mozgalom, amíg valaki nem teszi ezt valahogy divatossá vagy „szexivé”. Például korábban is voltak stopposok – akiket sokszor kicsit le is néznek -, de amióta itt van az Uber és társai, óriási lendületet kapott a közös autóhasználat. Ugyanígy számtalan helyen adományozhatunk könyveket iskoláknak, könyvtáraknak vagy az ismerősök gyerekeinek, oda azonban, ahol a legnagyobb szükség lenne a segítségre, gyakran mégsem jutnak el az adományok.

Ezt a problémát oldaná meg a Little Free Libraries, vagyis a Kis Ingyenes Könyvtárak rendszere. A 2009-ben indult a kezdeményezés keretében már nagyjából 40 millió könyv érhető el, és több mint 25 000 önkéntes dolgozik a rendszerben.

A szolgáltatás úgy néz ki, hogy az önkéntesek a szegényebb régiókban vagy városrészekben felállítanak egy nagyobb madáretetőhöz hasonló, állványra szerelt dobozt, és ebbe kerülnek folyamatosan a felkínált könyvek. A szépirodalmi vagy épp tudományos köteteket akárki akármikor kiveheti a dobozból, majd visszateszi őket, hogy a többiek is hozzáférjenek.

A dolog érdekessége, hogy a közösségi könyvmegosztást egy másik közösségi szolgáltatás tartja életben, ami nem más, mint a crowdfunding, vagyis a közös finanszírozás. Ennek az adománygyűjtésnek eredményeként már több mint 37 000 dollárnyi adományt sikerült összegyűjteni, amiből újabb kis könyvtárak épülhetnek fel világszerte. A szervezők célja, hogy 2017-re 50 000-re növeljék a mini könyvtárak számát.

A Kicsi Ingyenes Könyvtárat Todd Bol indította el 2009-ben, Wisconsinban, amikor is édesanyja, egy volt iskolai tanár emlékére megépítette és megtöltötte az első könyvgyűjtő dobozt. A szomszédok és ismerősök egyaránt imádták az ötletet, és bíztatásukra Bol számos további könyvgyűjtő állomást helyezett ki. A dolgok innentől mentek a maguk útján, ahogy előbb egy egyetemi tanár, majd a széles közönség is felfigyelt Bol munkásságára. Így jutott el a Little Free Libraries oda, ahol ma tart, és láthatóan nem kell sokat tenni ahhoz, hogy még több gyerek juthasson könyvhöz világszerte, és persze itthon is.

A jó idő beköszöntével Amerikában is kezdetét vette a bringaszezon, ami a közösségi bringázás újításai révén messze több élményt ígér az előző évekhez képest a biciklizés szerelmeseinek. Az új szolgáltatók, az új technikai megoldások és az új finanszírozási módszerek azok számára is sokkal könnyebbé és vonzóbbá teszik a kocsik bringára cserélését, akiknek nincs saját bringájuk, a bicikli tulajdonosoknak pedig ráadásul némi zsebpénzt is jelenthetnek. Néhány ötletet akár Budapesten is érdemes lenne kipróbálni.

Óriási újításokkal kezdődött meg nemrégiben Amerikában az új bringaszezon, amelynek fő mozgatórugója nem más, mint a biciklimegosztás. A közösségi bringahasználat lényege, hogy az emberek némi bérleti díjért cserébe használhatnak a város különböző pontjain fellelhető kerékpárokat, vagy akár szervezett módon adhatják kölcsön egymásnak biciklijeiket, térítés ellenében. Az USA-ban már régóta működnek a Mol BuBihoz hasonló bicikli megosztó kezdeményezések, ilyen például a Nice Ride Minnesota vagy a Boston’s Hubway. Most azonban három alapvető újítás is megmozgathatja a közösségi bicajos piacot.

A legérdekesebb újítást az a technikai változás jelenti, amelynek révén egyes szolgáltatóknál idén már nem lesz szükség bicikli dokkolókra. A Spinlister például a Van Moof cégtől most olyan bicikliket rendelt, amelyeket egy beépített metódus révén bárhol otthagyhatunk, és ezután más egyből ki is tudja bérelni. A kölcsönzéshez kifejlesztett app-ban megnézhetjük, hol, ki és milyen bringát kínál kölcsönzésre, illetve mennyiért, így jóval könnyebb és gyorsabb a kölcsönzés. A Spinlister sajátossága egyébként – és ez szintén jelentős különbség a hagyományos közbringarendszerekhez képest -, hogy a rendszerben nem csak a szolgáltató, hanem az egyének tulajdonát képező bringákat is ki lehet kölcsönözni. Ezen a szisztémán a fenti újítás sem fog változtatni, mivel a felhasználók megvásárolhatják a cégtől az új bicikliket, és ők maguk is kiadhatják ezeket saját zsebre. Persze a bejövő bérleti díjak bizonyos százalékát le kell adniuk a cégnek a szoftver karbantartásáért.

Ugyanígy a Social Bicycles is olyan biciklikölcsönző rendszert dolgozott ki, amelyben nincsenek dokkolók. Itt a bringák egy GPS berendezésre alapozó, SoBi elnevezésű modellel érzékelik, ha a használatnak vége, blokkolják a biciklit, így újból kölcsönözhető a jármű.

A hasonló rendszerek technikai megreformálása mellett a finanszírozás is komoly átalakuláson megy keresztül. Mivel ezek a kölcsönzők általában nem kapnak állami támogatást, sokszor meghiúsul ezek kiépítése. Most azonban a rendszer hívei komoly lobbizásba kezdtek, mondván, hogy ez is a közlekedést segítő metódus, ennél fogva érdemes a közlekedési vállalatok, illetve az állam támogatására.

Mindezek mellett fontos újdonsága a következő szezonnak, hogy az egyes városokra szakosodott bicikli megosztók méretükben is gyarapodnak. Így például a Divvy és a Bay Area Bike Share is tízszeresére készül növelni a tőlük kölcsönözhető bringák számát, illetve újabb állomások kialakításába is kezdett a két szolgáltató.

Azt még hozzá kell tenni, hogy egy a hasonló szolgáltatásokban résztvevők körében végzett közvélemény-kutatás segítségével sikerült megcáfolni azokat a kritikákat, amelyek szerint a kölcsönzés nem éri meg a szegényebbeknek, csak cégek profitálhatnak belőle. Az egyéni kölcsönzők fele átlagban évi 100 000 dollárt kerestek ezzel a módszerrel. Az áprilisban, Philadelphiában elindult bicikli megosztó programban például a 600 bringa harmada alacsony bevételű embereké, akiknek ez kiváló lehetőség némi mellékkereset megszerzésére. Szerintetek Budapesten tudna működni egy saját biciklik megosztásán alapuló közbringarendszer?

2007, San Francisco. A városban egy designer szakmai konferenciát rendeznek meg a napokban, minden hotelben full teltház. Két huszonhét éves srác, Joe Gebbia és Brian Chesky fejéből kipattan az ötlet, hogy meghirdessék a nappalijukban lefektetett három felfújhatós matracot, mint kivehető szállást azok számára, akik már nem jutottak hotelszobához. Ez lett az Airbed and Breakfast.

Mivel ezzel a módszerrel 80 dollárt kérhettek el a vendégektől éjszakánként, elég jövedelmezőnek tűnt a szisztéma a fiataloknak. A koncepció így gyorsan összeállt, bár még nem a mai formájában. Eleinte ugyanis a duó csak a hasonló konferenciákat célozta meg Amerika szerte. Ekkor csatlakozott a trió harmadik tagja Nathan Blecharczyk, akinek a honlap fejlesztése volt a fő feladata. Innentől már adta magát az ötlet: kellene egy olyan szolgáltatás, amellyel a hozzájuk hasonló vállalkozó kedvű, de anyagilag nem túl jól álló emberek olcsó szálláshoz, a vendéglátók pedig némi zsebpénzhez juthatnak.

A különös ötlet, hogy az emberek idegenek kanapéján, vagy felfújhatós matracain aludjanak, persze egy befektető számára sem tűnt aranybányának. A három fiú így felhagyott a kilincseléssel, és elkezdtek gyűjthető kártyákat és egyebeket árulni, amiket a zabpelyhes dobozokból szereztek. Ebből sikerült összegyűjteniük 13 000 dollárt, de ebből is csak ideig-óráig tudtak ellenni, nem hogy még a vállalkozásukat beindítani, így szó szerint ismét kiürült a srácoknál a hűtőszekrény.

Ahogy azonban lenni szokott, a mélyponton jött a megváltás. A Justin.tv alapítói egy személyes találkozó alkalmával meggyőzték a Chesky-éket, hogy jelentkezzenek a Y-Combinator, egy kockázati tőke társaság inkubátorprogramjába. Paul Graham, a cég vezetője miután meghallgatta a srácokat, csak annyit mondott: „remélem van más is, amin dolgoztok éppen”. Graham ebből láthatóan maga sem bízott a dolog sikerében, mégis támogatta az Airbnb ötletét. Kezdődhetett a szállást nyújtók toborzása, amikor is a három alapító egyesével járt lakásról-lakásra egy kamerával a kezükben, hogy a kérókat lefotózhassák és meghirdethessék a neten.

Az Airbnb végül 2009 áprilisában indult egy demo nappal, amelynek sikerére már a többi befektető is felkapta a fejét. Ahogy egyre többeket győzött meg, a hálózat hamarosan már 8000 városra terjedt ki, és 700 000 éjszakát foglaltak az Airbnb-n keresztül. Az alapítótrió ezzel egész lavinát indított el, amelyet sharing economy-ként, közösségi gazdaságként ismerünk ma. Így utazhatunk más autójában, alhatunk másnál, kérhetünk szívességet vagy útmutatást ingyen, vagy baráti áron, megismerve közben pár új arcot.

Világszerte sokan kritizálják az Ubert, hogy féllegális alapon elveszi a taxisok kenyerét az olcsó közösségi személyszállítás megvalósításával. Ahogy Amerikában és Nyugat-Európában, Magyarországon is nagy felháborodást keltett az Uber megjelenése, ami olcsóbb és gyakran barátságosabb közlekedést biztosít az utasoknak a taxizásnál. Hasonlóképpen működik ráadásul a Lyft, a BlaBlaCar vagy az Oszkár Telekocsi, amelyek ugyanúgy használatba vehetők itthon.

Alapvetően érthető a taxisok aggodalma, de az új app-al már látszik az Uber és a Lyft pozitív hatása, hiszen ezek nélkül a kihívások nélkül taxi társaságok aligha vágtak volna bele további technológiai fejlesztésekbe. Megjelent ugyanis egy új alkalmazás, amely az Uber és a hasonlók előnyeit ötvözi a profi taxiszolgáltatásokkal: a Cabsolutely, amely egy olyan új rendszer, amivel az összes regisztráló személyszállítással foglalkozó ember vagy cég elérheti az utasokat.

Ez óriási segítség a taxisoknak, hiszen ezek a mindenféle közösségi személyszállító megoldások megjelenése óta hiába próbálkoztak saját appok kifejlesztésével. Miután kifizettek rájuk egy csomó pénzt, csak nagyon kevesen használták ezeket az applikációkat. Az új alkalmazásban azonban minden olyan szolgáltató megjelenik az adott városban, akik szerződést kötöttek a Cabsolutely-val. Egyszóval egy interaktív szaknévsort fejlesztett ki a Réti Virág vezette csapat. Az app ráadásul azt is figyelembe veszi, hogy az utasok nagy része ma is telefonhívással rendel taxit, így ez az applikáció erre is lehetőséget ad.

A program keretében a sofőrök, a diszpécserek és a felhasználók is kapnak, illetve letöltenek egy felületet a telefonos rendelések kezelésére. A sofőröknek kidolgozott kezelőfelület ráadásul hangvezérléssel, minimális érintéssel is irányítható, tehát abszolút vezetőbarát a megoldás.

Maga a rendszer úgy működik, hogy az applikáció által kiszolgált összes fuvar után arányosan fizetnek a résztvevők. Ha minden igaz, akkor nagyjából 95 ezer dolláros befektetésből valósult meg a vállalkozás, és ősszel újabb tőkeinjekcióval gyorsítanák fel a hálózat kibővítését.

Az első ügyfél már meg is van, nem máshol, mint az USA-ban, Memphisben, így ez a piac lehet az első fő célpont a terjeszkedésre. Ezt követheti Európa és Magyarország.

A „kistigrisek” úgy tűnik, nem csak az informatikában köröznek le minket, hanem a közösségi szolgáltatások terén is. A szokásos autó és lakásmegosztó hálózatokon kívül ugyanis még egy sor hasonló szívesség érhető el Hongkongban. Sokaknak biztosan nem lesz újdonság a most bemutatott szolgáltatás, hiszen már nagyjából négy éve működik Hongkongban is, és nyilván nem ez az egyetlen hely, ahol él ez a szokás, viszont a közelmúltban volt szerencsém személyesen is kipróbálni a hongkongi ingyenes piacot.

Sajnos a közösség fent belinkelt Facebook oldaláról nem sok infót tud szerezni az, aki nem tudja elolvasni a távol-keleti írásjeleket, azonban az e-mailcím és a telefonszám jól jöhet, ha arra jár valaki, és kipróbálná az ingyen piacot.

A sztori ott kezdődik, hogy a „Hong Kong Design Közösség” egy ötlet nyomán 2011. október 15-én létrehozta ezt a Facebook csoportot, így jóval többen nevezhetnek be erre kis csereberére. Ez egy olyan egyénekből álló közösség, akik időről-időre egy kis ideiglenes piacot dobnak össze, ahol különféle árukat, szívességeket és szolgáltatásokat kínálnak egymásnak. Egy amolyan ajándékpiac.

A gazdát cserélő árukra azért mondhatjuk, hogy kvázi ajándékok, mert nincs semmi kifejezett ár vagy ellenszolgáltatás egyik dologhoz sem. Teljesen spontán módon megy az egész. Olyannyira becsületkassza alapú ez a piac, hogy minden további nélkül megteheti bárki, hogy odamegy, elfogad egy tárgyat vagy szívességet, aztán hetekig arra se néz, majd később, amikor újra arra jár, ő is felajánl valamit. Bármihez hozzá lehet itt jutni, van, aki hajat vág, aki ruhát vagy ételt hoz és van, aki megjavítja a többiek készülékeit, a gyerekek játékait.

Hogy mi is ennek az egésznek a célja, arról többen többfélét meséltek. Volt, aki szerint ennek a legfőbb erénye a bizalom, hogy tudja, nem fogják megrövidíteni egy fillérrel sem, sőt, inkább kamatostul visszakapja, amit bedob a közösbe. Mások azt mondták, a közösségépítés a fő ebben a mozgalomban, mert így gondoskodhatnak egymásról, egy kis családot tudnak alakítani. De volt olyan is, aki azt mondta, hogy ezzel mutatják meg, hogy a kapitalizmus egy tök fölösleges és túlbonyolított rendszer.

Persze nem valószínű, hogy ez a megoldás felválthatná az évezredek során kiépült igazi piacot, de mindenképp egy jó kis kiegészítő, hogy önzetlenül, minden bonyodalom, bürokrácia és ellenőrző szervezet nélkül csereberélhessük egymás között az általunk már nem használt dolgainkat. Ez a kis piac tehát olyan, mint egy szabályok nélküli kis Vatera, ami nem arctalanul szerveződik, hanem személyes kapcsolaton alapul.

Miközben itthon az olyan mainstream szolgáltatások ismeretével, mint az Airbnb, vagy a Couchsurfing viszonylag műveltnek mondhatja magát valaki a közösségi gazdaság terén, a nagyvilágban egymást követik az újabb és újabb megoldások. Az egyik legújabb ilyen kezdeményezés nem más, mint a ClassPass, a közösségi testedzés mozgalma.

A ClassPass a kondi- és testnevelő termek közösségi hálózata, amely nem csak simán olcsóbb mozgási lehetőséget biztosít a sportolni vágyóknak, de még változatosságot is biztosít számukra. A ClassPass felhasználók havidíjat fizetnek, ami 79 és 99 dollár közti összeget jelent, ennek fejében pedig sorra látogathatják, próbálgathatják az akcióban résztvevő termeket.

A szolgáltatás azon alapszik, hogy a ClassPass kedvezményes áron bérleteket vásárol az egyes konditermektől, táncoktatóktól, jóga és fitness stúdióktól. A felhasználók a havidíjért cserébe akármelyik rendelkezésre álló bérletet használhatják. A mozogni vágyók így nem csak hogy többféle sportot, edzőt és termet próbálhatnak ki, hogy kiválasszák a nekik megfelelőt, de akár nap mint nap más testmozgást végezhetnek. Ez az új közösségi megoldás tehát helyre, edzőre és sportágra való tekintet nélkül határtalan változatosságot garantál. Ha például nincs kedvünk a napi meló után végignyomni egy teljes kondi edzést, akkor simán válthatunk aznap fallabdára, jógára, vagy bármi másra.

A ClassPass ezzel messze túltesz minden olyan szolgáltatáson, amelyek itthon is elérhetőek. Ezek ugyanis csak annyit kínálnak, hogy egy adott sportcentrumban próbálgathatjuk ki a különböző részlegeket, miután befizettük az x alkalomra szóló bérletet. Ehelyett napról-napra váltogathatjuk az úszást, tornát, fallabdát vagy akár a boxot.

A lehetőségek valóban határtalanok, hiszen az akcióban résztvevő három ország 35 városában több mint 4000 tornaterem közül válogathatnak máris a felhasználók. A hálózat dinamikus terjedése nyomán nem meglepő, hogy a ClassPass-t mára 200 millió dollárra értékelik a pénzügyi szakértők.

Mielőtt pedig a szokásos ellenérvet kezdenénk pufogtatni, gondoljunk bele, hogy ez a tornatermeknek is kiváló üzlet, hiszen a ClassPass keretében egy helyen csak havi maximum három órát vehet egy felhasználó. A ClassPass-esek tehát nem kapják meg az adott terem teljes szolgáltatását, így az adott stúdió törzsvendégeinek továbbra is megéri a teljes árú bérletet megvásárolni.

Sorra olvassuk a cikkeket és halljuk a véleményeket arról, hogy milyen veszélyt jelentenek az Uberhez és Airbnb-hez hasonló közösségi szolgáltatások a hagyományos üzletekre, sőt az egész gazdaságra. Ideje lenne tovább nézni az orrunknál, hogy lássuk azt, amire Nyugaton már rájöttek: a „közösségi gazdaság” nem fenyegetés, hanem lehetőség nem csak a polgárok, hanem bizony a cégek számára is.

Konkurenciát jelent és elszívja a levegőt a taxisok, éttermek és szállodák elől, az adóelkerülés révén fél-legális jövedelmet jelent, elanyagiasítja az emberek közti kapcsolatot, tökéletes eszköz a jóhiszemű emberek átverésére. Ez csak néhány azok közül a vádak és félelmek közül, amelyekkel a közösségi gazdaságot szokták illetni a különféle cikkek és politikusok. Persze régóta divat itthon mindent leszólni anélkül, hogy igazából kipróbálnánk az új dolgokat és megnéznénk, mit is hozhatnánk ki belőlük.

Pedig elég lenne csak Nyugatra nézni, ahol nem csak a fiatalok és a hétköznapi emberek élnek a közösségi utazás és online tudáscsere lehetőségeivel, hanem már a különféle vállalatok is. Az Avis például megvette a Zipcart, ráadásul nem azért, hogy kinyírja a konkurenciát, hanem hogy saját maga üzemeltesse a közösségi autókölcsönzőt, kihasználva a benne rejlő lehetőségeket.

A BMW nem hogy megvásárolt, hanem saját maga indított el egy közösségi szolgáltatást. Ez volna a DriveNow, amire csak regisztrálni kell, és a BMW fanok az app segítségével már kereshetik is a legközelebbi DriveNow állomást és szabad autót, hogy elmenjenek egy körre, vagy akár egy hosszabb útra. Ráadásul a parkoló díjakkal sem kell az utasnak foglalkoznia, a BMW rendszere automatikusan elintézi ezt.

A TaskRabbit viszont még ezen is túltesz azzal, hogy olyan óriáscégekkel lépett kapcsolatba, mint a Pepsi és a Walgreens. A Walgreens - amely nem mellesleg az USA legnagyobb gyógyszerforgalmazója - kitalálta, hogy az influenza szezonban és akár azon kívül is nagy segítséget jelenthet a TaskRabbit felülete, így a segítő szándékú felhasználók házhoz vihetik a betegeknek a cég gyógyszereit.

Sokan sokfélét (többnyire mindenféle rosszat) mondanak az olyan nagy vállalatokról, mint az előbb említett multik, de azt aztán nem lehet rájuk fogni, hogy ki akarnának tolni magukkal. Ideje lenne itthon is kihúzni a fejünket a homokból, és végre észrevenni, hogy miről is szólnak valójában a megosztási hálózatok, és mi mindenben segíthetnek a mindennapokban. Ezek korlátlan lehetőségek, és ha az állami bürokrácia nem telepszik rá úgy, hogy ellehetetlenítse ezek használatát, akkor a Big Datától a BlaBlaCaron át a Lecsóskertig csomó csatornán düböröghetnének az újabb és újabb ötletek és a kölcsönös segítségnyújtás.