Mára elcsépeltté vált az a megállapítás, hogy a különféle pszichés és mentális problémák, mint például a szorongás vagy a rossz stressztűrő képesség, óriási károkat okozhatnak a lelkünkben és így közérzetünkben is. Egy felmérés szerint az amerikaiak egyötöde küzd különféle mentális problémákkal, amelyek ráadásul költségszinten is érzékeltetik hatásukat. A felnőttek ilyesfajta gondjai éves szinten 193,2 milliárd dollár kiesést okoznak, például azzal, hogy az emberek nem tudnak munkahelyükön vagy vállalkozásukban olyan hatékonyan és összeszedetten dolgozni, mint egészségesen.
A The Icarus Project az ilyesfajta mentálhigiénés, illetve érzelmi problémák kezelésének fontosságára kívánja felhívni a figyelmet, valamint megoldást kínálni az emberek számára. A kezdeményezés valójában olyan támogatócsoportok létrehozását jelenti, amelyek tagjai egymást segítik gondjaik megértésében és leküzdésében. Online és offline – például saját honlapján és közösségi média felületeken is elérhető – csoportjaival az Icarus megteremti a közös platformot a résztvevők számára, így a gyógyítás az „emberek által az embereknek” elv alapján valósul meg. A különféle csatornák lehetővé teszik, hogy a résztvevők, ha kívánják, névtelenül élhessenek a csoport adta lehetőségekkel.
A szisztéma legnagyobb előnyét a program vezetője, Agusta Vidal fogalmazta meg remekül, amikor azt nyilatkozta: „az oda-vissza kapcsolatok lehetővé teszik az emberek számára, hogy közvetlenül léphessenek egymással kapcsolatba, és megoszthassák egymással gondolataikat, „bölcsességeiket”. Persze a rendszer nem tökéletes, hiszen ezeken a fórumokon is rendre találkozni türelmetlen, akár bántó személyekkel is. A kezdeményezés honlapján a Mad Maps fül alatt mindenki megoszthatja visszajelzéseit, így a közösség folyamatosa edukálja önmagát, hogy hogyan, miben kell fejlődnie a résztvevőknek a hatékonyabb segítségnyújtás érdekében.
Számos hasonló szolgáltatás működik már egyébként Amerikában. Ilyen a Sage Community Health Collective, a Chicago Healing Justice Network, Generative Somatics és a Generation Five. Előbbi már-már egy klinikára hasonlít, ahol a „betegek” az akupunktúrától a pszichológiáig a legkülönfélébb területek szakértőitől kapnak diagnózist, kezelést és utókezelést is. Ugyanakkor egy hálózatént is működik a Sage, hiszen a betegek és a szakértők folyamatos kapcsolatban állnak a különféle platformoknak köszönhetően, így a tudás- és tapasztalatcsere állandó mozgásban tartja a rendszert, közösséggé formálja a szereplőket.
Az Icarus és a hozzá hasonló kezdeményezések tehát gyakorlatilag ingyen, közvetlen és megértő környezetben biztosítanak lehetőséget a különféle pszichés és mentális betegségekben szenvedőknek, hogy tanácsot kérhessenek, és egyáltalán őszintén feltárhassák problémáikat. Ez a közösség igazi ereje.