Közös Ló Blog

Közös Ló Blog

Az Ubernél is átveszi a hatalmat a Mesterséges Intelligencia

2016. december 07. - Közös Ló Blog

uber_hero.jpg

A San Franciscó-i cég felvásárolt egy 15 fős startupot, hogy megalkossa az Uber AI Labs nevű osztályát, amely a népszerű autómegosztós szolgáltatás mesterséges intelligenciával kapcsolatos fejlesztéseit fogja kormányozni. Lehet, hogy az Uber lesz az új Skynet?

Bár itthon kegyetlenül kimiskárolták, az Uber továbbra is a világ egyik legdinamikusabban növekvő közösségi gazdaságon alapuló vállalkozása, és nagyon úgy tűnik, hogy a jövőben még jelentősebb lesz a szerepe a közlekedés modernizálásában, ugyanis nemrégiben felvásárolták a Geometric Intelligence nevű New York-i startupot, amely elsősorban mesterségesintelligencia-kutatással foglalkozik.

Van még hova fejlődni

A hírt az Uber CPO-ja, Jeff Holden jelentette be egy blogbejegyzés formájában, ahol azt is kiemelte, hogy működésük szempontjából elképesztően fontos szerepet kap a mesterséges intelligenciák alkalmazása, amely az optimális útvonalak kiválasztásától egészen a különböző érkezések kiszámításáig terjed. Persze azt sem szabad elfelejtenünk, hogy az Uber az önvezető-autók világa felé is kacsingat, amely fejlett MI-rendszerek nélkül megvalósíthatatlan, így talán nem túlzás azt állítani, hogy a San Franciscó-i autóközösködők elsősorban egy hosszú távú stratégiai döntést hoztak azzal, hogy felvásárolták az eddig főleg akadémiai kutatásokkal foglalkozó, pusztán 15 főt számláló Geometric Intelligence-t.

A csapatban ennek megfelelően jelentős tudományos háttérrel rendelkező kutatók dolgoznak, magát a startupot is a New York Egyetem finanszírozta korábban: a Geometric Intelligence alapítói között ott van a New York Egyetem kognitív tudósa, Gary Marcus, a Campbridge-i Egyetem gépi tanulás szakértője, Zoubin Ghahramani, Kenneth Stanley, a Közép-floridai Egyetem számítógépes tudományok oktatója, illetve Douglas Bemis, aki neurolingvisztikával foglalkozik a New York Egyetemen.  

uber_onjaro_auto.jpg

Az Uber önjáró autójának egy prototípusa 

A távlati célok tehát egyértelműen az önjáró és intelligens autók felé mutatnak, ám az egyelőre továbbra is kérdéses, hogy ez a technológia mikorra lesz annyira biztonságos, hogy ilyen módon utazhassunk. Jeff Holden is kihangsúlyozta, hogy bármennyire is előrehaladott a jelenleg használt MI-rendszerek tudása, még mindig nagyon az út elején vagyunk, így az Uber AI Labs-nak bőven lesz munkája a jövőben. Egyébként a mesterséges intelligencia kutatás nagyon szexi téma mostanában, a Facebook, a Google és az Apple is rengeteg pénzt öl abba, hogy a jövőben a gépek arcán is legyen őszinte a mosoly. 

  

A bejegyzés trackback címe:

https://kozoslo.blog.hu/api/trackback/id/tr5312030537

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása